Így tudunk lépést tartani folyamatosan változó világunkkal!

Így tudunk lépést tartani folyamatosan változó világunkkal!A technológia rohamos fejlődésnek indult meg az elmúlt évek során, és ez a fejlődés még mind a mai napig tart. A digitalizáció teljesen átalakította életünket. A változások kihatnak a munkaerő piacra is. A legtöbb munkakört már gépek végzik emberi munkaerő helyett. Ha elmegyünk bevásárolni, akkor láthatjuk, hogy a hipermarketekben már önkiszolgáló pénztárak állnak rendelkezésünkre. Más vállalatoknál pedig szintén gépek végzik a munka jelentős részét. Az elmúlt évek során számos munkakört szüntettek meg, de ezzel együtt új pozíciókat is be lehet tölteni a munkaerő piacon. Hogy meddig fog tartani ez a fajta innováció, azt nem lehet tudni, csupán egyet tehetünk. Folyamatosan naprakésznek kell lennünk, és fejleszteni kell magunkat. Mindezeken túl pedig nyitottnak kell lennünk az új dolgokra, mert csak így tudunk majd boldogulni a jövőben. Álláshirdetésekért meglátogathatjuk a pilisvörösvár munka honlapot. Azért hogy mindig naprakészek legyünk álláskeresés kapcsán, keressük fel napi rendszerességgel a portált. Ha még több munkaajánlatra vagyunk kíváncsiak, a facebookon írjuk be a keresőse a Pilisvörösvár állás szavakat, és máris értesülhetünk az aktualitásokról.

{ Add a Comment }

Ha azt akarjuk, hogy szeresse a reált!

Ha azt akarjuk, hogy szeresse a reált!Aki szereti a számokat arra mostanában remek világ vár. Hiszen megannyi olyan állás van szabadon, ami alapvetően reálos beállítottságot vár az embertől. De vajon az ilyen fajta érdeklődés velünk született, vagy esetleg tanulható is akár? Véleményem szerint lehet befolyásolni azt, hogy a gyermek jobban vonzódjon a reálos tárgyakhoz. Először is gyermekkorban érdemes elkezdeni, már óvoda idejében a matematika magyarázását otthon a gyereknek. Persze nem kockás lapon, szárazon, hanem szemléltető eszközökkel és érhetően. Például kártyatrükkökkel, amik matematikán alapulnak. Ha a gyermek egy jobb megértéssel indul neki az iskolának a sikerélménye is nagyobb lesz és a tárgyat is jobban fogja szeretni. innentől kezdve pedig egy öngeneráló folyamat. Amiben az embernek van, sikere azt szeretni fogja és tovább fog vele foglalkozni. Így pedig könnyebben szerez majd egy remek végzettséget. Utána pedig legyen akár szó Karcagi álláskeresésről nem lesz problémája. Mert reálos végzettséget igénylő álláslehetőségek Karcagon vannak aztán bőven a karcag munka oldalon. Így lehet a gyermek fényes jövőjét mér kis korban megalapozni!

{ Add a Comment }

Több végzettség, több fizetés!

Több végzettség, több fizetés!Érdemes halmozni néha a szakmákat. Mert persze egy végzettség sem rossz, de ha az ember kicsit lelkesebb és rááldoz egy kis időt, akkor igazán komoly értéket tud magában felépíteni a tudás által. Amikor valaki úgy dönt, hogy nem áll meg egy szakmánál, akkor érdemes a szakmákat úgy kiválasztani, hogy azok egymással kapcsolatban legyenek. Mert lehet, valaki egyszerre szeretne emberekkel foglakozni, mint szociális munkás és közben néhanapján autószerelőként tevékenykedni a garázsában, de ez nem kifizetődő párosítás. Hiszen a két szakmának nincs semmi közös pontja egymással. Így ha valakinek van egy autószerelő szakmája, akkor a mellé érdemes inkább mondjuk megtanulni a karosszéria lakatos szakma művészetét. Így pedig kettő egymáshoz közelálló szakmával már sokkal jobb esélyekkel lehet nekivágni az elhelyezkedésnek. Ilyen munkát, ahol például mind a két végzettséget megkövetelik a munkavállalótól, könnyen lehet találni Kalocsán, a kalocsa munka weboldalon. Egy nagyobb autószerelő műhelyben el is fér ez a sok szakma!

{ Add a Comment }

Ipari park Nagyatádon

Ipari park NagyatádonAmikor valaki csak úgy olvasgatja a Nagyatádról szóló szócikket a Wikipédián nem is hinné, hogy milyen komoly gazdasági élet zajlik a városban. Pedig Nagyatádon van egy ipari park, ahol pedig komoly középvállalkozások folytatják a termelésüket. Persze ez mind hasznos a város számára, mert így a munkaerőnek a lehetőségei egyre csak növekednek. Ha a nagyatádiak állásra vágynak, mindig tudják, hogy azt a nagyatád munka oldalon kell keresniük azt. A szakmunkások pedig jó eséllyel tudják, hogy az ipari parkban fognak tudni elhelyezkedni, legnagyobb valószínűség szerint a helyi bútorgyárban. Ebből is látszik, hogy az ilyen kisvárosokban, is mint Nagyatád munka adódik bőven. A leglényegesebb része mindig az, hogy dolgozni akarjanak az emberek. Munkahely pedig mindig akad, egy ilyen jól felszerelt ipari parkban, mint amilyen Nagyatádon van. sőt nem csak munka, de ha valaki egy vállalkozást szeretne indítani, annak akad lehetősége arra is.

{ Add a Comment }

Fiatalok is tudnak már munkát vállalni!

Fiatalok is tudnak már munkát vállalni!Diákokból soha nem elég, különösen akkor, ha munkavállalásról van szó. A vállalatok minden nyárra keresnek munkaerőt a kereskedelem, a turizmus és a vendéglátás területén. A munkaadóknak rendszerint csak egy feltételük van a diák munkavállalókkal szemben, hogy a tanulók igazolni tudják aktív tanulói jogviszonyukat. Azonban nemcsak általános vagy középiskolai diákok tudnak jelentkezni diákmunkára, hanem a felsőoktatásban tanulók is. Az önköltséges képzés sajnos nem két fillérbe kerül, és a diákhitel sem jelenthet mindenre megoldást. Egy félév egyes képzéseken akár súlyos százezrekbe is kerülhet, így muszáj előteremteni rá az összeget, ha a hallgató nem szeretne felvenni hitelt. A mór munka honlapon lehet találni diákmunkát is. Fontos, hogy diákmunkát már korán keresni kell, mert a szezon előtti hetekben már nem garantált, hogy lesz megfelelő állás. A portálon fel lehet adni álláshirdetést is, amelyben törekedni kell arra, hogy minél részletesebben adjuk meg adatainkat, valamint azt is, hogy milyen munkakört töltenénk be. Írjuk meg tulajdonságainkat is, hogy a vállalatok minél inkább megismerjenek bennünket. További munkalehetőségekért látogassuk meg a közösségi oldalakat.

{ Add a Comment }

A Munkaügyi Hivatalba jelentkezzünk be!

A Munkaügyi Hivatalba jelentkezzünk be!Ameddig nem találunk magunknak teljes állást, mindenképpen regisztráltassuk be magunkat a Munkaügyi Hivatalba, mert akár álláskeresési járadékra is jogosultak lehetünk, másrészt pedig aktív álláskeresőként lehetőségünk van különböző szolgáltatások igénybevételére, amelyek megkönnyíthetik helyzetünket. A regisztrációhoz vigyük magunkkal személyes iratainkat, és iskolai végzettségünket. Az álláskeresési járadék 3 hónapig jár számunkra, így ez idő alatt munkát kell találnunk. Fontos, hogy ne halogassuk az álláskeresést, mert a tartalékaink hamar elfogyhatnak, és a segélyt sem folyósítják hosszú hónapokon át. A regisztrációval vállaljuk, hogy a Központon kívül saját magunk is keresünk állást, továbbá ha munkába álltunk, akkor 15 napon belül közöljük ezt a Munkaügyi Központtal, azért hogy kivegyenek bennünket az állást keresők köréből. Ha álláslehetőségekre vagyunk kíváncsiak, akkor a Központban is tudunk érdeklődni az aktualitásokról, de felkereshetjük akár a monor munka weboldalt is. Az állásportálon tudjuk használni a gyorskeresőt is. Ehhez nem kell mást tennünk, mint pontosan megnevezni a szakmát, amelyben elhelyezkednénk, majd le kell nyomni az enter gombot.

{ Add a Comment }

Csináljuk azt, amit mindig is szerettünk volna!

Csináljuk azt, amit mindig is szerettünk volna!Szabadidőnkben szeretünk azzal foglalkozni, ami kikapcsol és feltölt minket energiával. Mindenkinek van egy hobbija, amit szeret csinálni. Hobbinak tekinthető az, ha valaki szeret olvasni, vagy szeret sportolni. Szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik olyan munkát végeznek, amely egyben a hobbijuk is. Mindannyiunknak meg kell találni azt a hivatást, amelyet mindenkoron szívesen csinálnánk. Ha révbe érünk, akkor tapasztalhatjuk, hogy gyakorlatilag nem is kell dolgozni, mert a munkavégzésre nem úgy tekintünk, mint egy kötelezően elvégzendő feladatra. Ehhez azonban kellő önismeret szükséges. Tudnunk kell, hogy mi az, amit igazán szeretnénk csinálni, miben jeleskedünk, és miben nem. Hosszú folyamat, mire az ember megtalálja önmagát, de hosszútávon megéri. Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy olyan munkát végeznek, amelyet nem szívesen csinálnak. A mohács munka portál számos lehetőséget felkínálhat a számunkra, mindezekkel pedig csak élnünk kell. Az oldalon használjuk a gyorskeresőt, ha már rájöttünk, hogy melyik szakma illik hozzánk a leginkább. Írjuk be a keresőbe lehetőleg pontosan a szakma nevét, majd az oldal kihozza számunkra az álláslehetőségeket.

{ Add a Comment }

Az elismert munkánál nincs jobb!

Az elismert munkánál nincs jobb!Mi emberek többre vágyunk, de ez teljesen természetes. Azonban mindehhez tennünk is kell valamit. A munkaerőpiacon egyfajta elismerésnek számít, ha valaki magasabb pozícióban dolgozik. Egy magasabb poszt betöltéséhez mindenképpen szükség van felsőfokú végzettségre. Az ún. ranglétrán is sokkal könnyebb úgy fentebb kerülni, ha rendelkezünk megfelelő képesítésekkel. Azonban nemcsak iskolai végzettségünk alapján ismerhetik el munkánkat, hanem az alapján is, hogy mennyire lelkiismeretesen végezzük nap, mint nap a ránk bízott feladatokat. Multinacionális vállalatoknál egyébként könnyebb fentebb kerülni a munkahelyi hierarchiában. Álláskeresésnél mindig ott kezdődnek a problémák, hogy nem találunk megfelelő álláshirdetést. Sőt, sokszor már olyan oldalt sem, ahonnan tudnánk tájékozódni a lehetőségekről. A mezőtúr munka honlapon bármikor elérhetjük az álláshirdetéseket. Éljünk a hirdetés feladás lehetőségével is, mert lényegében nem tudhatjuk, hogy a cégek felveszik-e velünk a kapcsolatot. Akármikor előfordulhat az, hogy olyan alkalmazottat keresnek egy pozícióra, amelyben mi is helytállnánk. Még több ajánlat elérhető a közösségi oldalon is.

{ Add a Comment }

Vigyázz magadra Füzesabony

Vigyázz magadra FüzesabonyHeves megye ötödik legnagyobb városa, mégis lehet, hogy veszélyben van a címe. De nem is azért, mert attól kell félni, hogy valaki leelőzi, és onnantól kezdve csak hatodik lesz, hanem ezért, mert a félő, hogy elveszik Füzesabonytól a városi rangot. De vizsgáljuk is meg, miért áll fönt ez a lehetőség. Amikor 1989-ben a város megkapta a városi rangot, akkor a lakossága majdnem a nyolcezer főt súrolta. Ezután a lakosok száma még emelkedő tendenciát mutatott körülbelül egészen 2003-ig, viszont akkor fogta magát és belefordult egy meredek mélyrepülésbe. Ez pedig az óta is megállítatlanak tűnik. Mára pedig már körülbelül négyszáz lakossal él kevesebb a városban, mint amikor még csak falu volt. Hogyan lehetne a lakosságot megkötni és a szaporulatot növelni? Mindenképpen a munkahelyek számának a növelésével. A folyamat egyelőre úgy tűnik, hogy jó irányba halad a részmunkaidős állás füzesabony oldal szerint. Ez ad némi reménykedésre okot!

{ Add a Comment }

Puzzle játék

Puzzle játékA puzzle, más néven kirakós türelemjáték, ahol az a cél, hogy a kis darabokból álló képet összerakjuk egy egésszé. Nem nevezhető modern játéknak, hiszen 1763-ban készítette el az elsőt John Spilsbury Angliában.  Nehézségét a darabszám és a színezés adja. A klasszikus kirakós játékot kicsiknek három éves kortól ajánlott, amikor az apró darabokat már nem veszi a szájába, azonban, hogy ezek iránt az érdeklődése mikor jelenik meg egyénileg változó. Régi típusú kirakós játékot is kaphatunk a mai napig, ami kevés elemből, általában 9-12 darab nagy kockából áll, aminek az oldalait forgatva más-más képet rakhatunk ki. Nagyon sokféle kirakós játék közül válogathatunk, a Disneytől kezdve az állatosig mind megtalálható, illetve a darabszám is típusonként eltérő. Ma már kaphatóak puzzle könyvek is, ami azt jelenti, hogy könyv formájában kapható és a belsejében az egyik oldalon van a kirakó, míg a másikon egészben, amit ki kell rakni. A kisebb gyerekeknek célszerűbb kevesebb darabszámból állót választani. Természetesen nem csak puzzle, hanem például gólyópályák is kaphatók.

{ Add a Comment }