Browsing: Uncategorized

Boldogulni az erős versenyben

Boldogulni az erős versenybenVannak olyan munkák, amelyek nem igényelnek speciális végzettséget. Ezrekre általában dolgozók nagy tömege szokott jelentkezni, főleg ha még jó fizetéssel és kiemelkedő juttatásokkal is jár egy ilyen állás. Amikor rajtunk kívül jelentkezik még 30-40 darab álláskereső, hogyan lehet kitűnni ekkora tömegből, hogy egyáltalán a nevünket tudják? Az első legfontosabb lépés, hogy egy jól szerkesztett önéletrajzzal próbálkozzunk. Ez alapján fognak minket megítélni, úgyhogy ne spóroljunk rajta időt, 1-2 órát nyugodtan eltölthetünk ennek a szerkesztésével. Ha ezzel megvagyunk, készüljünk pozitívan, hogy fel fognak minket hívni. Gondoljuk végig, hogy mire számíthatunk, milyen kérdésekre és azokra milyen válaszokat akarunk majd adni. ha ezekkel megvagyunk, és esetleg bekerülünk személyes interjúra is akkor szintén cselekedjünk hasonlóan. Keressük meg interneten, hogy milyen kérdésekre kell számítanunk. Nézzünk utána a cégnek is, az sem árt soha. Ha pedig az érdekel valakit, hogy tatabányán hol lehet, ilyen munkákat találni akkor annak elárulom, hogy a tatabányai álláshirdetések oldalon jobbnál-jobb állások sorakoznak.

{ Add a Comment }

A Nyugat Királynője

A Nyugat KirálynőjeMiért szoktak egy várost királynőnek nevezni? Feltételezhetően azért, mert valamiben a legjobb. Vagy ez a város a legszebb. Vagy a legnagyszerűbb. Én is ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal érkeztem Szombathelyre Kelet-Magyarországról, hogy jobb munkát és megélhetést találjak magamnak, mint ami szülővárosomban, egy Kelet-Magyarországi nagyvárosban várt rám. Olyan munkát szerettem volna, amiből nem csak megélni lehet, de van időm élni is mellette. Abban reménykedtem, hogy Szombathelyen ilyen állást fogok találni magamnak. Sokáig nehéz volt, mert nem tudtam, hol keressem a lehetőségeket. Nem tudtam, merre is induljak el. De aztán rátaláltam az állásajánlatok szombathely oldalra, és egy csapásra megváltozott minden. A lehetőségek tárháza kitárult előttem, rengeteg állást találtam már az első keresés során is, ami számomra megfelelő lehetett volna. A sok jó lehetőség közül kiválasztottam a legjobbat. Ma már jól fizető állásom van, ami mellett van időm a hobbijaimra is, igazi, teljes életet élhetek.

{ Add a Comment }

Problémák bárhol adódhatnak, amelyeket meg kell oldani!

Problémák bárhol adódhatnak, amelyeket meg kell oldani!

Álláskeresésnél rengeteg szempont számít, azonban az egyik legfontosabb az, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyen, és jól kijöjjünk a kollégákkal. A munkahelyi kapcsolatok nagyon fontosak, hiszen ha mindenkivel jó viszonyt ápolunk, kiegyensúlyozottabbak lehetünk, valamint a munkavégzésünk is jobb lehet. Azonban mint mindenhol a magán, valamint a szakmai életben is lehetnek konfliktusok és nézeteltérések. Ez természetes, hiszen nem mindenben lehet egyetérteni másokkal. A hosszú távú veszekedések azonban mérgezik az embert, a szakmai életben pedig rányomja a bélyegét a munkavégzésre is. A megoldás tehát az, hogy akár munkaidőn kívül is, de rendezni kell a nézeteltéréseket, mert mindenkinek jobb lehet így. Amikor munkát keresünk, sokféle szakma közül válogathatunk. Ma már telekommunikációs cégek is keresnek munkaerőt, valamint az online marketing is egyre inkább elterjed különböző vállalatoknál. A nyitottság, és közvetlenség ezeknél a munkaköröknél is elvárt. A siklósi álláslehetőségek oldalon most válogathat a különböző álláskategóriák közül, és ha követi a honlap facebook és twitter oldalát, akkor első kézből értesülhet a legfrissebb állásajánlatokról.

{ Add a Comment }

Fontos a megjelenés

Fontos a megjelenésHabár Pilis nem egy óriás város, de azért azt nem lehet mondani, hogy mindenki ismer mindenkit. Pont ezért az első személyes benyomás, amit mindenki az interjú során gyakorol a munkáltatójára rendkívül fontos. Ha valaki kinézete, megjelenés nem kifogástalan az már alapvetően rossz pont. Persze sok függ a munka milyenségétől is, de egy ápolatlan külsejű szakadt egyént még segédmunkásnak sem szívesen alkalmaznak. Egyszerűen csak rendkívül bizalmatlanná teszi a munkaadókat. Utána pedig könnyen lehet, hogy a többi helyen is jelzik, hogy inkább ne alkalmazzák ezt a rossz külsejű embert. Így pedig z amúgy jó minőségű munkaerő hoppon marad, a nem megfelelő csomagolás miatt. Ha állást keresünk az állás munka pilis oldalon és sikerül is eljutnunk az interjúig, mindig fektessünk különös hangsúlyt a külsőnkre. persze nem kell túlöltözni, a cilindert nyugodtan otthon lehet hagyni egy esztergályos állásajánlat interjúja alatt, de azért egy hosszujjú ingből gond nem lehet.

{ Add a Comment }

Orosházán a lehetőség mindig adott

Orosházán a lehetőség mindig adottAmikor valaki nekikezd a munkavállasának akkor az első kihívás, amivel szembesül, hogy valahogy találni kell egy álláslehetőséget. Ez sajnos az ország minden pontján fönnálló kihívás. Orosháza sem kivétel ez alól. Főleg a pályakezdőként nehézkes a munka megtalálása. Gyakorlat nélkül sehova nem vesznek föl szívesen. Ha böngésszük az állásajánlatokat, majdnem mindenhol kérnek 1-2 év tapasztalatot. Hogyan lehet így elkezdeni egy karriert? A legfontosabb, hogy kitartónak kell lenni. Az sem gond, ha kérnek gyakorlatot, attól még bátran beadhatjuk az önéletrajzot gyakorlat nélkül is. Hiszen a legrosszabb dolog, ami történhet, hogy nem jeleznek vissza. Ez pedig egy túlélhető bukás. Most már csak meg kéne találni azokat az orosházi állásokat, amikre jelentkezni szeretnénk. Az ilyen lehetőségek az orosháza munka oldalon sorakoznak. Itt minden féle lehetőséget, a betanított munkáktól a mérnökökig, meg lehet találni. Így aki fiatal és reménytelennek érzi, magát az se keseredjen el, Orosházán mindig van lehetőség.

{ Add a Comment }

Ne ragadjunk le a közmunkánál

Ne ragadjunk le a közmunkánálEgy olyan városban, ahol nehéz állást találni az emberek a közmunkaprogramba menekülnek. Olyan szempontból, hogy legalább valamilyen minimális megélhetési lehetőséget biztosít az ott dolgozók számára kevés olyan előnye van, amit fel lehetne sorolni. Ha például azokat a statisztikákat nézzük, hogy mekkora százalékban sikerül vissza integrálódniuk a közmunka világából a versenyszférába a unkásoknak, sajnos lesújtó adatokat találunk. Főleg azokban a városokban, ahol nehezebb az elhelyezkedés, az emberek hajlamot mutatnak arra, hogy bennragadjanak a közmunkaprogramban. Erre a fentebb több kijelentésünkre példa Nyírbátor, ahol a magas munkanélküliséget ezzel a programmal igyekeztek ellensúlyozni. A visszaintegrálás azonban akadozik. Azt lehet látni, hogy valaki minél tovább marad ebben a programban, annál kisebb eséllyel lép át a versenyszférába. Pedig ott jobb fizetés és karrierlehetőségek várják az embert. Ezért mindenképes érdemes Nyírbátorban állást keresni először a versenyszférában és utána ha ott nem járunk sikerrel, választani a közmunkát. A nyírbátori munkalehetőségeket a nyírbátor munka weblapon fedezhetjük fel.

{ Add a Comment }

Magyarországról Németországba?

Magyarországról Németországba?Rengeteg Magyar vállalkozás költözött ki Németországba. Sokan egy leányvállalatot alakítva, vagy teljesen egészében is akár. Sok ember panziót, szállodát, kisebb műhely üzemeltet odakint. De a vállalkozásába nem Német, hanem Magyar munkaerőt keres. Ez a cikk elsősorban az ilyen emberekhez szól. Mert hát hol is lehetne jobban megszólítani a Magyra munkavállalókat, mint az interneten, Keresni kell egy olyan oldalt, ami specifikusan a külföldön dolgozni vágyó emberekhez szól. Ezek közül a legjobb Németország esetén mindenképpen a németországi állások oldal. Nem csak hogy rengeteg ember látogatja az oldalt, de a hirdetések is jól pörögnek rajta. Az ide feltöltött munkahelyek gyorsan elkelnek. Ha pedig megvannak a megfelelő jelentkezők, akkor már lehet a többi problémával foglalkozni, hogy hol legyenek elszállásolva a friss munkások, vagy, hogy minden papír rendben legyen. Mert bárhol is jár, a világban a Magyar igyekszik összetartani!

{ Add a Comment }

Nagykanizsán az ipar szerepe

Nagykanizsán az ipar szerepeA város a rendszerváltás után komoly kihívásokkal nézett szembe. Szerencsére sikerrel vette az akadályokat és a helyi ipar modernizálása egy jól koordinált és kivitelezett művelet volt végül. A 2008-as válság természetesen itt is éreztette hatását, de inkább a fejlődés megtorpanásával járt, mintsem recesszióval. Ehhez mérten a Nagykanizsai gazdaság jókora része az iparra épül. Ez nem csak a nagyvállalatoknak köszönhető, hiszen úgy átlagosan is magas a vállalkozások száma a városban, négyzetkilométerenként 24 darab jut. Ebből is érezhető, hogy a városban nem csak egyszerűen fontos szerepet tölt be az ipar, de elengedhetetlen is a város gazdaságának fönntartásához. A legtöbb vállalkozás Nagykanizsán fémfeldolgozással foglakozik. Ha valaki ezeknél a cégeknél kíván elhelyezkedni az állásokat a nagykanizsai munkalehetőségek oldalon kell keresnie. Természetesen ezek a vállalkozások olyan nagy számban vannak már jelen a városban, hogy szabad állásajánlat szinte mindig van valamelyik kisebb-nagyobb cégnél.

{ Add a Comment }

Vak tyúk is talál szemet!

Vak tyúk is talál szemet!Nos, nem mindenki mestere a munkavállalásnak. Van, aki a személyes interjún nem tud teljesíteni, olyannyira zavarban van, hogy össze-vissza beszél butaságokat és ezért egyetlen egy komolyabb munkát sem sikerült még megkapnia. Ez bizony egy komoly hátrány munkavállasánál. Ilyenkor abban lehet reménykedni, hogy minél több gyakorlás, tehát minél több interjúra járás meg fogja hozni a gyümölcsét, és egy idő után már menni fog az. Az is segíthet, ha olyan környezetben próbálkozunk, ahol biztosabbnak érezzük magunkat, egy ismerős városban. Marcalii lakosként ez elég könnyű is lesz, hiszen marcali munkalehetőség akad bőven. A marcali munka oldalon tele van olyan állásajánlatokkal, amiket meg lehet pályázni. Ennyi lehetőség közül nincs olyan eshetőség, hogy a pályázni kívánó delikvens ne találjon egy olyan állást, ami hozzá illene, és ne lenne még akár dadogva leadott állásinterjúval is esélye.

{ Add a Comment }

Kistarcsa minden reményt fölülmúl

Kistarcsa minden reményt fölülmúlHa valaki munkakeresésbe kezd napról napra szokott elpárologni lassan a kitartás. Ahogy jönnek egymás után a problémák, úgy lesz egyre kevésbé motivált a munkavállaló. Pedig nem szabad ilyenkor elcsüggedni. Hiszen a munkakeresés komoly nehézségekkel jár, ez nem lehet kérdés. Ezért nem is szabad ezek miatt elkezdeni föladni az egész folyamatot. Előbb-utóbb biztosan mindenki fog magának állást találni. Persze vannak módszerek, amivel meg lehet gyorsítani az álláskeresést. Az egyik ilyen módszer kistarcsai lakosként, ha nem össze-vissza keressük a munkát és nézegetjük mindenhol, hanem specifikusan az állás munka kistarcsa oldalon tesszük ezt. Innentől kezdve biztosak lehetünk benne, hogy a megfelelő állások fognak velünk szembe jönni. Arról nem is beszélve, hogy a kisváros Kistarcsa nem csekély mennyiségű munkahelyet tartogat. Így aki igazán el akar helyezkedni itteni lakosként annak nem kell aggódni, fog magának munkát találni.

{ Add a Comment }