VerébfesztRengeteg olyan fesztivál volt régebben országszerte, mely akár évtizedes hagyományokra is visszatekintett már, de szervezésénél önkéntesek játszották a legnagyobb szerepet, arról nem is beszélve, hogy az ilyen fesztiválok jó része vagy ingyenes volt, vagy a jegy ára ténylegesen inkább jelképes összeg volt, mint valós. De azután megváltozott a jogszabályi háttér, valamikor a 2012-ees 13-as évben és onnantól kezdve elkezdtek ezek a fajta ingyenes fesztiválok eltünedezni. Ez lett a vége a Veréb fesztiválnak is, amely Csorna város programjait színesítette. Sajnálatos, mert rengeteg ember látogatott el erre a különlegességre minden évben és az sem volt elhanyagolható, hogy a helyieknek egyfajta bevételi forrást is jelentett a fesztivál. De vizsgáljuk meg, hogy mi maradt utána. Egyfelől csak emlékek maradtak már. Bekeretezett fotók, átmulatott éjszakák. A másik oldalról pedig olyan emberek, akiknek így a keresetük megcsappant. De ezeknek sem kell búsulniuk, hiszen a csornai állásajánlatok oldalon fognak találni más kiegészítő forrást. Azonban a tátongó űrt, ami a fesztivál beszüntetése után maradt az emberekben nehéz lesz betölteni.